Régóta játszom a gondolattal...

Súlyosbításként pedig noszogat a környezetem, hogy a hivatásomból adódó rengeteg inspiráló élmény és megtapasztalás talán mások hasznára is válhat és egyébként is, folyton történetekben és metaforákban gondolkozom. Nem tisztázott, hogy az úgynevezett szeretteimtől ( imádom Őket :) ) érkező bíztatás célja inkább egy barátságos törekvés a feléjük záporozó metaforáim más csatornára terelésére vagy egyszerűen tényleg, visszafordíthatatlanul a sors által elrendelve, írásban kell metszéspontot képezzenek az élményeim és a kvalitásaim.

Épp ma lettem 30 éves...

ilyenkor úgy sejtem a legtöbbünk értékeli az elmúlt éveket és bizony, néhány dologban ekkorra érdemes állást foglalni.
Tíz évvel ezelőtt, amikor borkultúra szakirányon tanultam Szekszárdon, a családunkból hozott, úgyszólván hagyományos alapokon nyugvó gasztronómiai szemléletem még erősen a praktikus fogyasztást szorgalmazta – vagyis elsősorban ettem és ittam funkcionális célból, másodsorban pedig az élvezetért. Azon a tíz évvel ezelőtti borkultúra órán fordult meg bennem valami. Visszavonhatatlanul elkezdett magába húzni az érzés, hogy az ízeken színeken és textúrákon keresztül szeretném megérteni a világot. Így az elmúlt évtizedemben arra törekedtem, hogy az evést és ivást étkezéssé, a munkát pedig szolgálattá nemesítsem. Sokkal többet kaptam ettől a hosszú és szövevényes uttól mint vártam, de ma, amikor dolgozom, elégedett vagyok, mert a kóstolással, stílussal és harmóniák megértésével, esetleg ennek átadásával kell főállásban foglalkoznom.

Kávé mi?

A fogalmi keret szerint a munkám a  magyarországi kávékultúra fejlesztése, de én nem rokonszenvezek túlzottan az ilyen kategóriákkal. Szerintem minden gasztronómiában tevékenykedő kolléga és megszállott felelőssége, hogy az egész – tágabb értelemben vett – szakma és az ehhez kapcsolódó kultúra is épüljön ( erről később ). Ezért kérlek Téged is, aki olvasol, segíts nekem ebben és induljon el köztünk egy párbeszéd. Segíts azzal, hogy rám bízod a véleményed, álláspontod, kritikád hiszen mindennel és mindenkivel előrébb jutunk.

Úgy érzem az elmúlt évtized felhatalmaz erre a kijelentésre: Stabilan kiállok a gasztronómiai- , de különösen a kávékultúra fejlődése mellett. Hiszem, hogy a test hedonista táplálása a lelket és szellemet is gyógyítja, egyfajta spirituális szeánsz amelynek a praktikus evés sosem kerekedhet fölé. Ahogy vélelmem szerint nem lehet véletlen az sem, hogy a ‘lét’, az ‘élet’ és ‘étel’ szavak is ennyire összecsengnek.
Hajós András mondata így számomra vitán felül és örökérvényűen az univerzumom tartópillérei közé ékelődött :

“Levés közben jön meg a létvágy”